Idézetek, szerelemes versek


(1)  (2)  (3)  (4)  (5)  (6)  (7)  (8)  (9)  (10)  (11)  

Kérdések magamnak

Kérdések magamnak
Néha belenézek a tükörbe és tanulmányozni kezdem az arcom. Próbálok rájönni arra, hogy mindaz, ami megtörtént velem, az vajon ott van-e rajta. Kutatom az árulkodó jeleket, hátha rájuk bukkanok. Mert akkor elrejthetem őket. Nem akarom, hogy mások lássák, hogy miből váltam, mivé.
„Az ember csak egyet akar, az álmaihoz felnőni... Mire felnő az álmokat, lassan elfelejti…”

Miért van ez így? Miért felejtünk el önmagunk lenni, miközben felnőtté válunk? Ha szembe kéne néznem a 10 évvel ezelőtti önmagammal, akkor nem tudnám mindezt szégyenkezés nélkül megtenni.

Korai én: - Mesélj nekem magunkról! Mivé fogok válni?

Mostani én: - Gyerekekkel fogsz foglalkozni. Azt fogod nekik tanítani, amit te is nagyon szerettél régen. Próbálsz a legjobb lenni. Néha elbuksz. Sokszor elbizonytalanodsz. De azt azért érzed, hogy nem vagy vakvágányon.

Korai én: - A vakvágány nem éppen a legbiztatóbb kifejezés. Úgy fogok felkelni reggelente, hogy igen ez egy új nap? Alig várom, hogy elkezdhessem?

Mostani én: - Leginkább kiszeded magad az ágyból és próbálsz motiválóan fogat mosni. Ezalatt fejben lepörgeted, hogy mennyire lesz húzós a mai napod. Majd megpróbálsz mindent elpakolni, de végül valamit úgyis otthon hagysz.

Korai én: - De azért munka közben megjön a lelkesedésem?

Mostani én: - Vannak jó napok, amikor úgy érzed majd, hogy igen összeállt a kép, minden tiszta és haladunk a kitűzött cél felé. Néha meg, mintha Szibériában tévelyegnénk. Ilyenkor nehéz lelkesedni.

Korai én: - Azt hiszem Szibéria elég messze van a mostani elképzeléseimtől. De ugye mindezek mellett ott lesz nekünk „R”?

Mostani én: - Ami azt illeti, ebben is fog egy kis változás történni. – itt egy pillanatra feszengeni kezdek, azt hiszem ez az eddigi legrosszabb, amit közölnöm kell törékeny énemmel. Látom, ahogyan a kétségbeesés elkezd eluralkodni rajta. A kérdőjelek a szemében szemrehányóan csillognak.

Korai én: - Én mindig is azt hittem, hogy együtt fogunk élni. Azt gondoltam, hogy ott leszünk egymásnak, ha törik, ha szakad. Hogy nincs olyan dolog, ami szétválaszthatna minket.

Mostani én: - Ebben igazad van. Valóban nem létezik semmi, ami minket szétválaszthatna. Hidd el sem az idő, sem a távolság, sem pedig mások nem fognak az utatokba állni. Csupán egy időre meg kell tanulnotok majd, hogy egyedül is ugyanolyan erősek tudtok lenni, mint ketten.

Korai én: - Sosem leszek elég erős. Mondd, meg nekem, hogy sikerült? Lett valami az álmunkból? Vagy azt is elfelejtetted? Egyáltalán érdekel még? – ordított rám elkeseredetten. Nem tudtam, hogy mit feleljek. Törjem össze még jobban? Vagy hazudjak? A felnőttek úgyis mindig ezt teszik, és azt mondják, hogy azért teszik, hogy ne bántsanak meg. Nem. Elmondom az igazat. Tudnia kell.

Mostani én: - Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. De sok ideje nem tudom, hogy hova lettél. Olyan váratlanul tűntél el az életemből. S ami a legrosszabb, hogy elvitted magaddal ezt az álmot.

Korai én: - Soha nem szűntem meg létezni benned. Egy pillanatra sem ingott meg a hitem abban, hogy egy nap eléred majd nekünk, amiről az eldugott kis utcánk kövein álmodoztunk. Erre te elmondod nekem ezt… Egyszerűen utállak. Nem akarok olyanná válni, mint te. Nem akarok te lenni.

Mostani én: - Hidd el, hogy én sem… Én sem

Munkahelyi tízparancsolat

Munkahelyi tízparancsolat
1.) Ne kívánd főnököd halálát. Segíts neki, hogy
önmaga kívánja.

2.) A lustaság TISZTA egészség.

3.) Ha egy munkatársad dolgozik, az még NEM ok arra, hogy te is így cselekedj!

4.) Amit ma megtehetsz, azt ne halaszd holnapra. Hagyd holnap utánra, mert addigra már nem lesz rá szükség.

5.) A feladat, ami nem oldódik meg magától 30 nap alatt, az nem érdemli meg, hogy foglalkozz vele.

6.) A munkahely nem kocsma, hogy egész nap ott tartózkodj, de Isten háza sem, hogy vasárnap odamenj!

7.) A munka nemesíti az embert, de a mi társadalmunknak nincs szüksége nemesekre.

8.) Aki nem dolgozik, az nem hibázat, ha pedig nem követ el hibát, megérdemli a jutalmat.

9.) Mindenkinek kell legyen hobbia, de nem feltétlenül szükséges, hogy a munka legyen az.

10.) A munka élteti az embert, de a pihenés sem ölt még meg senkit.


Ha rád talál

Ha rád talál
Ha rád talál egy újabb érzelem,
Ha szerelem jön egy fénylő éjjelen,
Ha rájösz majd, hogy visszatért a fény,
Boldog leszel és érzed van miért.


Csillag vagy

Csillag vagy
"Csillag vagy nékem,
olyan csillag,
mely tündöklően szép,
de messze van tőlem
hiába nyújtom ki két kezem. "

Csalódni abban, kit szeretünk

Csalódni abban, kit szeretünk
Csalódni abban, kit szeretünk,
Szívünk meghasad hiába nevetünk,
Dacolni némán, hogy nem fáj ha nincs tovább,
Miközbe zokogva ébredünk,
Minden éjszakán!

Szerelmi vallomás

Szerelmi vallomás
Péntek este van. Aludni szeretnék, de nem megy. Tudom, hogyha a vánkosomra hajtom a fejem, és elnyom az álom, akkor a képzelet szárnyán nálad járok majd. Nem vagyok biztos benne, hogy rólad szeretnék álmodni. Az énem egy meggondolatlan része vágyik rá, hogy legalább egy röpke álom erejéig veled legyen. Ez a szelete a lelkemnek csak boldog szeretne lenni egy kicsit. A másik részem hevesen tiltakozik, mert tudja, hogy az álom édessége után az ébredés fájdalmas és keserű lesz. Harcolok magammal. Nem tudom, hogy akarom-e vállalni a másnapi kiábrándultságot és az elhagyatottság érzését. Már most is egyedül érzem magam, magányos vagyok.

Arra gondolok, hogy miért nem lehet ez másképp. Másképp... már nem ringatom magam olyan hiú ábrándokba, hogy bárcsak te is éreznéd azt, amit én… A másképp lehetett volna úgy, hogy ne is találkozzunk soha. Ebbe a gondolatba belefacsarodik a szívem. Ó, milyen hálás vagyok azért, hogy megismerhettelek. Örülök minden egyes másodpercnek, amit együtt tölthettem veled. Volt, hogy úgy éreztem, te is picivel többet kezdesz érezni irántam barátságnál. Úgy látszik tévedtem. Most megfizetek az ábrándjaimért. Nekem az is elég, hogyha a barátod lehetek, szeretnék vigyázni rád, óvni minden lépésed, de jeges marokkal szorítja a szívem a tudat, hogy miközben egyetlen karnyújtásnyira vagy, te egy másik lány után vágyódsz. Iszonyatosan fáj, hogy ő nem viszonozza az érzéseidet. Az is megkínozna, hogyha az ő oldalán kellene látnom téged, de ez még rosszabb.

Boldoggá szeretnélek tenni, de nem tehetem. Nincs más lehetőségem, minthogy mindig melletted állok, hogyha támaszra van szükséged. Odasétálok az ablakhoz. Gyönyörű csillagos az ég. Akkor is ilyen kellemesen hűvös este volt, mikor átöleltél „úgy”. Szorítottál magadhoz nagyon erősen, éreztem a szíved dobogását. Sohasem felejtem el azt a pillanatot, ott és akkor felcsillant bennem a remény. Nem érezhettem rosszul. Majdnem megcsókoltál, de olyan „ezt nem szabad” pillantással nem tetted meg végül. Már sohasem lehetek boldog? Ha te nem leszel mellettem, akkor nem…

Nem tudom többé magamban tartani ezt a tűzáradatot, szétfeszít… Leírom végre, hogy szeretlek, mindennél jobban. Hogy mennyire szeretném megsimogatni az arcod, mennyire szeretnélek magamhoz ölelni. Elmondom neked, mert nem adom fel egykönnyen, nem engedem kisiklani a kezem közül a boldogságom. Hogyha nem is szeretsz úgy, ahogy én szeretném, hogy szeress, akkor is megérte, hogy elmondtam. Megnyugodva fekszem le az ágyamra és gondolatban egy forró csókot lehelek az ajkadra. Csak legyen elég erőm ezt a levelet holnap a táskádba csúsztatni…

Ugyanaz a péntek este, csak egy másik szoba, egy másik álmatlanul gubbasztó szerelmessel:
Erika… bárcsak itt lennél most velem. Erre gondolok, mikor ezeket a sorokat neked írom. Nem tudok aludni, csak forgolódom. Tudod miért? Mert nem tudok másra gondolni, csak rád. Olyan jó, hogy vagy nekem. Haragszom magamra, hogy eddig milyen vak voltam, nem becsültelek meg eléggé. Te mindig mellettem álltál, akkor is, ha mindenki ellenem fordult. Hozzátok bármikor becsöngethettem, még hajnalban sem dobtál ki, hanem leültettél, és azzal az angyali szelídséggel a szemedben vártad, hogy elpanaszoljam a bánatom. Veled órákig el tudtam beszélgetni, mert mindig volt témánk. Az az este pedig, ami szinte ugyanilyen volt, mint a mai, egyszerűen nem találok rá más kifejezést, mint a csodálatos.

Nem tudtam betelni a látványoddal, gyönyörű voltál a mélykék ruhádban. Hosszú fekete hajad lágyan borzolta a szél. Amikor átöleltelek… sohasem éreztem még így. Olyan volt, mintha minden tökéletesség összpontosult volna abban a pillanatban. Ha tudnád, hogy mennyire vágytam rá, hogy megcsókoljalak, de nem tettem. Sajnos. Félek, hogy nem vagyok a számodra más, csak egy nagyon jó barát. Nem vagyok méltó hozzád. Te egy sokkal jobb srácot érdemelnél, de nem tudok parancsolni a szívemnek. Bárcsak engednéd, hogy bearanyozzam az életed. Minden tőlem telhetőt megtennék, hogy boldognak lássalak. Már alig várom, hogy holnap elolvasd a levelemet. De valahol aggódom is, nem tudnám elviselni a tudatot, hogy nem szeretsz. Hogy miért is nem vettelek előbb észre kis hercegnőm?

Epekedtem Klári után, amikor te itt voltál egy lépésnyire. Egy lépésnyire angyalkám, Most megteszem azt a kis lépést feléd, a boldogságunk felé. Lehet, hogy már holnap édes csókokkal boríthatom a tested, simogathatom bársonyos bőröd. Egészen megrészegít a tudat. Ha nem viszonzod az érzéseim, én belehalok. Persze el kell fogadnom a döntésed mindenképpen, de összetörök, hogyha nem lehetsz az enyém. Ebben a pillanatban nem tehetek mást, minthogy reménykedek a szerelmedben és gondolok rád. Vajon mit csinálhatsz most? Bizonyára alszol már. Aludj is édesem. Én is így teszek. Holnap valami új, valami felemelő fog elkezdődni, remélem…

Szombat:
Gábor könnyű szívvel indult a találkozóra. Alig várta már, hogy odaadja a levelét Erikának. Ahogy ácsorgott a cukrászda előtt, többször átfutott az agyán a gondolat, hogy megfutamodik és összetépi a levelet, de nem tudta volna megtenni. Teltek-múltak a percek. Erika sohasem szokott késni, hogyha valami mégis közbejött, akkor telefonált. Gábor nyugtalankodni kezdett, hogy hol lehet a lány. Hiába akarta hívni, a lány mobilja ki volt kapcsolva. Mikor már eltelt fél óra és a lány nem jött, úgy döntött, hogy elsétál hozzájuk. Csak pár utcányira laktak. Hosszú kopogtatás után nyitottak ajtót Gábornak. Erika anyukája állt ott. Gábor meg akarta kérdezni, hogy hol a lány, de megpillantotta a nő arcán legördülő könnycseppeket.
– Meghalt. – mondta az asszony.
Gábornak mintha el sem jutott volna a tudatáig.
– Az nem lehet… Ő… Ő nem halhatott meg…

Végül leroskadt a lépcsőre, és ő is sírni kezdett. Erika édesanyja bekísérte a lánya szobájába, és a kezébe nyomta a levelet. A fiú elővette az ő levelét. Erika édesanyja ekkor értette meg, hogy mit jelentettek egymásnak. Átölelte a fiút, aki már csak álmaiban lehetett együtt a szerelmével.
„A halál kihívás. Arra int, hogy nem várhatunk tovább, most kell kimondanunk mennyire szeretjük egymást.