Idézetek, szerelemes versek


(1)  (2)  (3)  (4)  (5)  (6)  (7)  (8)  (9)  (10)  (11)  

Pajzán vers

Pajzán vers
Törökország. Régi képeken olvasom: Kétezeröt.

Régi hajók. Kék Otosan. Naplepte vén kikötők.

Másik kép: Egy szoba, benne egy ágy, rajta lepedők.

Emlékek lepnek el: A Te lepedődre telepedők.

Hol hűs, porhanyós asszonyi húst takar el a lepel

Mellet és puha combot, régvolt este lep el.

Üres vászon, kép nincs rajta. Térélmény alakul.

Festmény, mely nem vásznon hanem alatta lapul.

Egy mosoly. Én se tudom, mit rejt a szem bogara.

Rég volt, ma már csuda tudja, mi csalta oda.

Kép, nincs szag, nincs mozgás, nincs gondolat

Megkívántalak így, noha már rég ki tudja ki vagy

Addig cselekszem, míg nem támad meg az emlékezet

Míg nincs AZ az este és nem létezel és nem létezek.

Míg nem hal el a vágy a valódi halászhálójában!


Végeztem. Jó volt. Jobb, mint akkor. Valójában.

Vers 18+

Vers 18+
Testemen érzem tenyered melegét

pedig csak paplanom simul rám csendben

az éjjel rám fonja combod kötelét

mozdulatodra válaszol a testem



megérzem parfümöd nehéz illatát

beszívom, ujjadon dohányod nyoma

combomon finom remegés suhan át

gyors zihálásomtól hangos a szoba



Testemre csalja testedet a vágyam

te simítsz ujjammal, bűnös szenvedély

reggeli illatod őrzi még az ágyam

nyirkos lepedőmről sodor el a kéj



rád feszülök, s leránt rólam a való

ölelj meg te drágám, puha takaró.



Erotikus vers

Erotikus vers
Vajon tudnék úgy költeni egy verset

Miközben lefoglalom az egyik kezem?

A másikkal csak írnám a sorokat,

S a nőtől hallgatnám a sóhajokat?

Könyörögne, hogy hosszú legyen a költemény,

Hogy nála minnél tovább tartson ez az élmény..


Szeretnék szeretni

Szeretnék szeretni
Szeretnék szeretni.
Mert nem szeretek mélyen, igazán,
halálos, nagy ragaszkodással
senkit talán.
Szomorú ez, mert annyian szeretnek
jobban, mint őket én,
s több könnyük volna engemet siratni,
mint nekem, ha őket elveszíteném.

Szétszóródtam, – ők nagyon sokan vannak,
én egyedül vagyok.
Ölelni őket száz kar kellene,
és én a semmiségbe karolok.
Hiányzik valami:
szívem központ-teremtő ereje.
Nekem nem középpontom senki se.

Vándorolok egy szívtől másikig,
s vissza megint,
s mondom magamban: szeretnék szeretni, -
de rév nem int.
Én azt hiszem, hogy volt egy örök Arc,
s az mint a köd elfoszlott százfele.
Én azt hiszem, hogy volt egy Szerelem,
elporlott, s tele lett a föld vele.

Én azt hiszem, hogy volt egy Meteor,
nekem hullt le, – de csillagtörmelék,
sok arcon meg-megcsillan egy jele,
de nem az egész, – s én megyek odébb.
Én azt hiszem, hogy volt valaki Egy,
s az Egyből itt a földön lett a sok, -
sok-sok szívből tevődik össze Egy,
szívtől szívig azért barangolok.

Megettem egy kiló bitet

Megettem egy kiló bitet
Megettem egy kiló pitet
Egy terrás PC lettem
Ramom keres gigatársat
On line A/D konvertert
Ajkadról a digi ingert

Adjál csak, adjál csak
Még több kilobájt bájt
USB-n csatlakozok
Érzem, az elektronok
Ajkamon hangyabolyok

Belém hatol ezer adat
Bináris kévébe aratnak
Bitkazlakban ölellek
Betölt a villámdriver
ISDN kód magiszter

Vágyban ég a videokártya
JPG tömeget szór a lángja
Kilövell sok foton árja
Éppen zöld képpont ölel
De a piros – kék is közel

Rohan a sok adatbusz
Panelen ülő sok kaktusz
Aranyozott chiplábakon
Lehet, már digi vagyok
Program írja e sorokat

Indián szerenád

Indián szerenád
Első álmom rólad volt,
Első álmom elröpült,
Még az esti szél nyögött,
Még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
Szellem; az rejtélyesen
Húzott, hozott, vezetett
Ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón
Illat és szél úgy alél,
Mintha mákos álmokat
Tépegetne ott az éj.
Apadoz a zokogás
A csalogány csöpp szívén,
Mint ahogy a tieden
Kell hogy elapadjak én.

Jaj, bűvölj föl fűből!
Halok! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám-szemem
Szerelmed mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
Szívem dobzörgése vad:
Szorítsad szíved fölé,
Talán ott majd megszakad.

Így gondolok rád

 Így gondolok rád
Nincs zene miről ne jutnál eszembe.
Nincs vers, mitől ne szökne könny szemembe.
Miért térsz mindig vissza hozzám?
Mint mikor a partot várja a hullám...
Várt hajód mikor beér kikötőmbe,
Te újra vitorlát bontasz a végtelenbe.
Mindig nagyon várlak, de folyton csak sietsz.
Bár oda mennél ahová magaddal vihetsz.


Emlékezz rám

Emlékezz rám
Emlékezz rám, ha tőled messze-messze
a hallgatag országba érkezem,
s nem foghatod meg többet a kezem,
és nem fordulhatok el tévedezve.
Emlékezz rám, ha majd magad leszesz te,
s nem szólsz jövőnkről, úgy, mint rendesen:
csak emlékezz és értsd meg, kedvesem,
késő tanács, imádság, minden eszme.
De ha felejtesz, s aztán valahogy
emlékezel reám, ne búslakodj,
mert hogyha Éj s Romlás a szenvedélyt
nem ölte meg, mely hajdan bennem élt,
százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts,
semmint emlékezz és egy könnyet ejts.

Ős szavak titkát mormolja az éj

Ős szavak titkát mormolja az éj
Egymást öleljük, ketten, összeforrva,
itthon megint, kimerült vándorok;
húsban és vérben hívlak, rád-omolva,

s húsod, életed köröttem lobog.
Hosszú vágyát piheni most a lélek,
s nem érez külön se engem, se téged.

Mindenség lennék

Mindenség lennék
Lennék Napod, ha nappal lenne,
fényessé tenném hajnalod,
bíborral festeném este a felhőt,
...hogy gyönyörködj, ha akarod.

Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy,
aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
s gördülve csókolnám arcodat.

Köd lennék, ha hűvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad,
ködkarjaimmal ölelném tested
s megnyitnám előtted utadat.

Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél,
elolvadni gyönge kezedben,
s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét,
hajadba bújnék tincseiddel játszva,
míg nevetve mondanád: most már elég.

S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
égbolt lennék éjfekete éggel,
hol nem ragyog más, csak a Te csillagod.