Idézetek, szerelemes versek


(1)  (2)  (3)  (4)  (5)  (6)  (7)  (8)  (9)  (10)  (11)  

Igazán szeretni néha

Igazán szeretni néha
Csak mentünk egymás mellett, fogtuk egymás kezét. Éreztem, hogy izgatott, bár én is az voltam, hiszen valami komolyabb baj lehet, ha ide küldték. Ortopédia. Nem hangzik olyan rémisztően, de ő soha nem vallotta volna be, hogy kicsit tart az egésztől.
Elkísértem, az épület falai komoran néztek le ránk, és ösztönösen kicsit közelebb húzódtunk egymáshoz, mikor felléptünk a kőlépcsőkre.
Beértünk, gyorsan eltaláltunk a szobához. Ő ment csak be, én kint vártam. Sokáig volt bent, de repült az idő, mert elkalandoztak a gondolataim. Hogy is kerültünk mi ide... először csak a háta fájt, csak néha. Levettem a pólóját és megmasszíroztam. Tovább is mentünk, nem is egyszer. Aztán egyre gyakrabban fájt a háta, a végén már mindig. És egyre erősebben. Aggódtam érte, sokat veszekedtem vele, hogy ugyan menjen már el orvoshoz. De ő meg az orvos... az állapota azonban nem javult.

Végül az édesanyjával beszéltem erről, és ketten együtt már értünk egyet, úgy látszik, mert most itt vagyunk. Nem lehet olyan komoly baja - gondoltam -, de azért nem árt az óvatosság.
Kijött... az orvos. Megkérdezte, hogy én vagyok-e Krisz barátnője. Elrebegtem egy igent, de arcomra kiült a meglepettség.
- Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte az orvos.
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...

- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem... de... miért kérdezi? Van valami komoly baja...? - én magam is éreztem az ijedtséget a hangomon.
- Nos, attól tartok, számolnunk kell egy... de mint mondom, ez csak egy lehetőség…
- Mondja már!
- Szóval számolnunk kell egy részleges bénulással. Krisztián nagyon sokat várt a kivizsgálással, talán még segíthetünk, de, mint mondtam, ez sem biztos...

Nem veszítettem el a fejem, ilyenkor szerencsére mindig önmagam maradok. Kérdések ezrei jutottak eszembe, hát fel is tettem őket:
- Ő...tudja?
- Természetesen, de úgy láttam, eléggé megviselte a hír.
- És... és ha ez mégis bekövetkezik... mennyi idő?
- Talán két év, talán három, talán kevesebb. Nem mondhatok semmi pontosat. De ha tényleg szereted, biztasd! Éreznie kell, hogy mellette vagy.

Ezt mondania sem kellett volna, hiszen annyira természetesnek éreztem. Mire visszamentünk a váróba, Krisztián már ott ült. Könyökével támaszkodott a térdén, lehajtotta a fejét. Mindig ilyen, ha tanácstalan, ha bántja valami. Mikor megláttam, gombócot éreztem a torkomban, de tudtam, nem sírhatom el magam.
Elbúcsúztunk az orvostól, de mikor kifelé menet hátrafordultam, még láttam, ahogy megcsóválja a fejét.
Krisz és én nem mentünk haza rögtön. Volt a közelben egy park, oda ültünk le. Krisz nem volt jól, láttam rajta. Én nem tudtam beszélni, féltem, zokogás lenne a vége. Annyira vártam, hogy végre megszólaljon...!
- Tudod? - kérdezte röviden. Félszavakból is megértjük egymást, nem volt szükség többre.
- Igen, tudom, de ez még nem biztos.
- De mi van, mi van, ha mégis? akkor mi lesz... mi lesz velünk?

Nyeltem egyet. Egyetlen percig sem gondoltam arra, hogy emiatt elhagyjam, bár azt pontosan tudtam, hogy ha ez mégis bekövetkezik, nehéz lesz mellette maradnom, nem is a fizikai megpróbáltatások miatt, hanem azért, mert belülről is meg fog változni. Nehéz volt megfogalmaznom, amit érzek, de végül mégis sikerült:
- Így.. most... én mindig fogom az egyik kezed. Tudod... és ha... ha ez esetleg mégis (nem tudtam kimondani, hogy "lebénulsz") szóval ha esetleg mégis akkor én... én már nem csak az egyik kezedet fognám, hanem a másikat is. És szorítanám, hogy semmi ne szakíthasson el tőlem!
A könnyeimmel küszködve mondtam ki neki, hogy nagyon szeretem. Átölelt, úgy maradtunk hosszú percekig.
- Köszönöm - mondta - köszönöm, kedvesem...
- Minden rendben lesz... Megoldjuk! - biztattam.
- Tudom - válaszolta és lassan, nagyon halványan, de mégis elmosolyodott.

Reménytelenség

Reménytelenség
Belekezdeni nem könnyű. Az érzések, gondolatok, amiket érzünk és gondolunk nagyon is érthetőek.. SZÁMUNKRA. Viszont, ha ezt felszínre szeretnénk hozni, hatni más érzésekre és gondolatokra, az már nehéz dolog.
Meglátni és megszeretni, tovább nem menni.
Egy pillantásként felfogható az, ami az érzéseimet kiváltotta. Az első pillanat, ami még azon melegében nem tudatosult, de tudom, hogy már akkor elkezdődött. A történet maga nem érdekes… hiszen voltaképp nem is történt semmi, viszont bennem igenis érdekes dolgok történtek. Hogy mi ez? Ez a szerelem? Nem, ez csak az előszele. A vihar még várat magára. De meddig? Remélem a felhőket elfújja a szél és "a mai nap" nem fog esni az eső.

Félek tőle! A szerelem telis-tele van vágyakkal, vágyakozással. Egy reménytelen szerelem viszont ehhez túl szegény és bátortalan, nem mer ilyen gondolatokat dédelgetni. Az idő az egyetlen segítője és támogatója.
Látni Őt, akár egy pillanatra is olyan felemelő érzés, amelyet szavakkal nem lehet kifejezni. Egy pillantás… mikor a tekintete az enyémmel találkozik. De az övé nem olyan, mint az enyém. Teljesen máshogy néz rám. Ha ez nem így lenne, már nem lenne reménytelen. És hogy én hogy nézem Őt? Úgy, mint az elérhetetlent... úgy, mint a vágyat... úgy mint a hátralévő életem értelmét ha nem szabna akadályt maga az élet. De megteszi. És most mi tévő legyek? Kérdem én naivan, pedig tudom nagyon jól.

Együtt élni az érzéssel… nap mint nap felkelni vele, átvészelni a napokat, majd álomba merülni. Az egyetlen öröm, ami ilyenkor marad a képzelgés és az, ha megtörténik az a csoda, ha álmaimban velem van. Az lehet valóságszerű, érezhetem igazinak. Akkor velem van, mert az álmomban így történik, de aztán felébredni olyan nagy csalódás. Nincs megoldás! Egyre inkább gondolkodok és rájövök, hogy nincs! Enyhíteni, talán lehet. Arra gondolni, hogy egyszer megsemmisül... ez picit enyhíti. Könnyű belegondolni, ha tudod, mert tapasztaltad, hogy egyszer minden véget ér. Ez így van! És addig? Addig szeretnék megszűnni, létezni, majd újjászületni a keserű érzések nélkül.

Boldogság! Olyan nagy szó ez és olyan ismeretlen. Elképzeléseim vannak csak, hogy milyen is lehet. Apró örömök történnek mindenkivel, és talán ezek alkotják a boldogságot. Tudni kell észrevenni és értékelni őket.
De a rossz dolgok, történtek nem kerülhetőek ki... ezekben viszont találni jót. Csak jól nyisd ki a szemed!
A jó ellenzi a rosszat.. Az ilyen életfelfogás könnyebbé tesz mindent, viszont nehéz megtanulni, alkalmazni. A belátása az első lépés.
És egyébként ki Ő? Ki az, akiért úgy odavagyok? Érdekes. Fogalmam sincs. De tudom, hogy Ő az, aki és azért mert!

Nem tudod megmagyarázni, de tudod, mert érzed. Érzed és gondolod... nem csak gondolod, hanem egyfolytában rágondolsz. Mindent vele látsz, mindenhol ott van Veled. A neve, ha elhangzik, mintha egy kellemes csengő ébresztene, zökkentene ki az előbbi beszélgetésedből, gondolatodból, tennivalódból. Ha halkan mondják, akkor is meghallod. Akkor is hallod, ha nem is mondják, mert hallani akarod.

És Te, aki ezt olvasod! Te mire gondolsz?
Gondolj arra, hogy vagyok és vagyunk és talán Te is vagy, ki még nem tudja milyen is az, ha szeretsz és viszont szeretnek, de tudom és tudják és Te is tudod, hogy egyszer érzed majd. És akkor igazán nagy leszel és boldog. Akkor Te leszel a támasz és nem Neked nyújtanak támaszt. Tudsz majd nevetni minden ok nélkül. Akkor nem lesz nehéz meglátni a jót, mert Te is jó leszel.

A problémával törődni öreg hiba!
És most nem én nem ők és nem is Te….hanem Ő!
Kívánom, hogy: Légy boldog!!!
Ez csak két szó és még sablonosnak is mondható, de én érzem és tudom, hogy szívből kívánom!!!

Légy az enyém

Légy az enyém

*Reggel 8:10*

Uhh basszus, elkések az iskolából, bár annyira nincs kedvem bemenni és amúgy sem készülnék el időben, szóval inkább itthon maradok. Veszek egy jó kis forró fürdőt, majd bekapok valamit reggelire. A nevelő anyám nem rég ment el dolgozni, viszont tudja milyen nehéz nekem az iskolában, hogy folyamatosan piszkálnak. Remélem meg fogja érteni, hogy ma nem mentem be az órákra.

*Fürdés és reggelizés után*

Azon gondolkozom hogy mit csin..

*Miközben kimondhattam volna a kutyám, Joe a fejét nyomta hozzám, hogy simogatást kér*

Hé!

*Elkezdtem simogatni és vakargatni a füle tövét, úgy tűnt tetszik neki, majd egy pillanat múlva csöngettek. Megnéztem, majd szomorúan láttam, hogy az iskolám emberei. Biztosan azért jöttek, hogy megkérdezzék a nevelőanyám miért nem vagyok ma iskolában. Gondolkozom mit kellene tennem, ki is eszeltem gyorsan egy tervet, majd kinyitottam az ajtót*

Jó reggelt! -Mondtam kissé félénken.

*Ők csak biccentettek a fejükkel, mintha ugyanezt mondták volna, majd feltették a kérdést*

- Kisasszony, megkérdezhetnénk, hogy a mai napon miért nincs iskolában? - kérdezték mérges arcot vágva.

- Ami azt illeti, nem éreztem jól magam és a nevelő anyám pedig hamar elment dolgozni. - mondtam.

- Kisasszony tudja, ez nem így működik, igazolás kellene. - mondták határozottan.

- Rendben, nemsokára odaadom az igazolást, csak még ma nem vagyok olyan állapotban, hogy elmenjek egy orvoshoz. - mondtam.

- Rendben. - mondták határozottan.

*Majd elmentek*

*18:45*

*Miközben a kutyámat Joe-t sétáltattam egy közeli parkban, a nevemet hallottam egy kedvesen csengő hangtól. Mivel ebben az iskolában új voltam, ezért nem gondoltam volna, hogy valaki még is tudja a nevem. Egy velem egykorú fiú volt az, valószínűsítem valamelyik osztálytársam lehetett. Barna haj, kék szemek, stb..innen azért könnyű volt felismerni, hogy ez a legmenőbb srác a suliban, akit nevezetesen Kerimnek hívtak, így hát gondoltam köszönök neki*

- Szia Kerim! - mondtam kissé nagyobb hanggal.

*de eközben a kutyám egy hatalmasat rántott rajtam oly annyira, hogy a földre kerültem, ez által leszégyenültem a suli legcukibb pasija előtt eközben odaszaladt hozzám*

- Szia! Minden rendben? Nem esett bajod? - kérdezte aggodalmasan majd felsegített.

- Semmi bajom. - mondtam.

- Azon gondolkoztam, hogy holnap elmehetnénk ketten moziba. Benne vagy? - kérdezte.

Nagy nehezen kiböktem, hogy "Igen benne vagyok".

- Akkor holnap. - mondta, majd elment.

*22:00*

*Alig bírok aludni, mivel furcsa hangokat hallok, kulcshangot és ajtó nyikorgásokat, a nevelő anyám éjfél fele jön, úgyhogy ez 100%, hogy nem ő, de vajon akkor ki lehet? Gyorsan bebújtam a takaró alá és azon gondolkoztam mit kellene most tennem*


A gyermekkor emlékei

A gyermekkor emlékei
Örökre megmaradnak a gyermekkor emlékei, az az érzés, amit a hullámok játéka kelt, ahogy a lábujjak alól kimossa a rózsaszín meg ezüst homokszemeket, vissza a tenger mélyére. Olyan nyugalmas volt; valami megfoghatatlan módon a halhatatlanság mutatkozott az ár-apály váltakozásában meg az ég és a tenger végtelenjében. Most, ahogy rácsodálkozom ugyanarra a szikrázó víztükörre, tudom, hogy ifjúságunkat sosem hagyjuk el, mindig magunkban hordjuk a szívünk mélyén.

Bársonyos reggel

Bársonyos reggel
Bársonyos reggel köszöntsön Téged,
Gyönyörű álmod még ne érjen véget.
A nap simogasson, mintha ott lennék nálad,
Mintha én simogatnám gyöngéden a vállad!

Az élet tanítása

Az élet tanítása
Az élet megtanította nekünk:
a szeretet nem abból áll, hogy bámulunk egymásra,
hanem egy irányba nézünk.

A magány tanulsága

A magány tanulsága
Az a legszegényebb ember a világon, kinek nincs senkije, akinek adni tudna.


Levegő

Levegő
Próbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni.

Csak Neked

Csak Neked
Ha megfoghatnék egy szivárványt, megtenném!
Csak Neked, hogy a szépségét megoszthassam Veled!
Azokon a napokon, amikor egyedül érzed magad, építenék egy hegyet, ami csak a Tied lenne!
Egy hely a kikapcsolódásra, egy hely egyedül lenni!
Ha a gondjaidat a kezemben tarthatnám, a tengerbe dobnám őket!
De ezeket nem vagyok képes megtenni!
Nem tudok hegyet építeni, vagy megfogni egy szivárványt!
De engedd, hogy legyek, amit a legjobban tudok: EGY BARÁT, AKI MINDIG ITT VAN!!!

Ne feledd, mindennek oka van

Ne feledd, mindennek oka van
1. Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.

2. Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig
megérdemli az nem fog sirásra késztetni.

3. Csak, mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az
még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetevel.

4. Az igaz barát a kezedet fogja és a szívedet simítja.

5. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor
melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tied.

6. Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor
szomorú vagy.
Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.

7. Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de
valakinek te jelentheted magát a világot.

8. Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse.

9. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.

10. Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.

11. Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!

12. Légy jobb ember, és tudd, hogy ki vagy, mielőtt
valaki újjal találkozol, akitől azt reméled, hogy ismer téged.

13. Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek.