Idézetek, szerelemes versek


(1)  (2)  (3)  (4)  (5)  (6)  (7)  (8)  (9)  (10)  (11)  

Levegő

Levegő
Próbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni.

Csak Neked

Csak Neked
Ha megfoghatnék egy szivárványt, megtenném!
Csak Neked, hogy a szépségét megoszthassam Veled!
Azokon a napokon, amikor egyedül érzed magad, építenék egy hegyet, ami csak a Tied lenne!
Egy hely a kikapcsolódásra, egy hely egyedül lenni!
Ha a gondjaidat a kezemben tarthatnám, a tengerbe dobnám őket!
De ezeket nem vagyok képes megtenni!
Nem tudok hegyet építeni, vagy megfogni egy szivárványt!
De engedd, hogy legyek, amit a legjobban tudok: EGY BARÁT, AKI MINDIG ITT VAN!!!

Ne feledd, mindennek oka van

Ne feledd, mindennek oka van
1. Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.

2. Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig
megérdemli az nem fog sirásra késztetni.

3. Csak, mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az
még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetevel.

4. Az igaz barát a kezedet fogja és a szívedet simítja.

5. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor
melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tied.

6. Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor
szomorú vagy.
Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.

7. Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de
valakinek te jelentheted magát a világot.

8. Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse.

9. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.

10. Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.

11. Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!

12. Légy jobb ember, és tudd, hogy ki vagy, mielőtt
valaki újjal találkozol, akitől azt reméled, hogy ismer téged.

13. Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek.


Érzelem

Érzelem
Ha rád talál egy újabb érzelem,
Ha szerelem jön egy fénylő éjjelen,
Ha rájösz majd, hogy visszatért a fény,
Boldog leszel és érzed van miért.

Ajándékom

Ajándékom
Ajándékom odadom
nem több, mint egy csók.
Ha kérsz még, megkapod
csak szeress, mint egy csillagot!

A fiatalság

A fiatalság
Amíg fiatal vagy minden szépnek látszik, hulló könnyed is szivárvánnyá válik. Ám ahogy az évek lassan tova szállnak, úgy gyűlnek szemedben a gondok és a vágyak. Ám rövid az élet, mégis sok a könnye, amikor mosolyogsz a másokét töröld le! Mert ahogy te szeretsz, úgy szeretnek mások, úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod. És ha az életben bármi jóra válik, akkor sem feledd: Légy jó mindhalálig!

A kép hallgat

A kép hallgat
A kép hallgat, az emlék mesél,
Emléknélkül-e kép semmit sem ér,
Ha ez a kép gyűrött lesz és kopott,
Akkor se felejtsd el, HOGY VOLTAM,
S TALÁN VAGYOK......!


Idézetek a Harcosok Klubjából

Idézetek a Harcosok Klubjából
„Az álmatlanság miatt semmi sem valódi. Minden távoli. Minden másolata a másolat másolatának.”

„És akkor... történt valami. Elengedtem magam. Nagyon jól esett. A feledés homálya. Sötét, csöndes és befejezett. Ráleltem a szabadságra. A teljes reménytelenség volt a szabadság.”

„Minden este meghaltam. És minden este újjászülettem. Feltámadtam.”

„Ha más időben és helyen ébredsz, más emberként is ébredsz? Akárhova utazom, az élet piciny. Egyszeri cukor és tejszín. Egyszeri vaj. Akikkel a repülőn találkozom... azok is egyszeri barátok. Felszállunk, leszállunk, s a kettő közti idő a miénk.”

A szerelmes Tenger

A szerelmes Tenger
Michel felugrott a fedélzetre. És kikiáltott a kikötői fiúnak, hogy oldja el a kötelet. Tudós volt. Na, nem tenger kutató, de a vizek világával foglalkozott. A nagybátyjától örökölte a hajót. Halász volt a nagybátyja a nyugati partokon, Franciaországban. Michelnek nem kis összegébe került, amíg a hajót átszállítatta a Földközi tengerre, és átalakítatta tengerkutatóvá. A rengeteg kiadásért, és fáradságért, most kárpótolta a gyönyörű idő. A délutáni dagállyal akart kifutni. Megindult hát a nyíltvíz felé. A víz tükörsima volt. Michel boldogan itta magába a sós levegőt. Fél keze a kormánykeréken volt. A motor kellemes hangon duruzsolt.

Michel idén volt harminchárom éves. Magas volt, és napbarnított. Görög arcéle, és göndör, szőkésbarna haja vonzotta a nőket. Nem is hagyta ki a lehetőséget, ám az igazi szerelme a tenger volt. Boldogság fogta el, attól a szabadság érzéstől, ami akkor fogta el, amikor már nem látta a partot a nyílttengerről. Most is már csak egy apró csíknak látszott a part. A sirályok rikoltozva keringtek a hajó körül, le, lecsapva egy-egy halrajra. Michel bekötötte a kormányt, aztán kiment a hajó baloldalához, és leengedte a periszkópot a tengerbe, olyan kétszáz méterre. Csodálatos látvány tárult elébe. Valóban egy hatalmas hering raj kellős közepén utazott. Testük meg, megcsillant a napsütésben. Hullámoztak oda, vissza, hogy az esetleges ragadozókat megtévesszék.
- No, akkor nekem is lesz vacsorám - mosolygott Michel, és leeresztette a halászhálót. Pár perc, és visszahúzta. A hálóban vagy száz hal fickándozott. A férfi kiszedett ötöt, és a többit visszaborította oda, ahonnan jöttek. Az öt halat agyoncsapkodta, majd átvitte őket a hajó elejére. Éles kése vajként metszette fel a halak bőrét. A belsőségeket a vízbe dobta, mire a sirályok éktelen veszekedéssel csaptak le rájuk, és falták fel az ingyen ebédet.

Hamarosan egy csomó halszelet sorakozott a feldolgozó asztalon. Michel lement a kajütbe, és nejlonzacskókért, és kiadagolta a halakat, aztán levitte őket a fagyasztóba. A vacsorának valót, természetesen a mosogatóba rakta, aztán felment ismét a fedélzetre. A feldolgozó asztalra tengervizet mert, és jól lesikálta. Szerette a rendet.
- Milyen bőkezű vagy, mindent megadtál - kiáltott a víz felé, aztán huncut mosollyal mondta - Na akkor lássuk, hogy még mit rejt a mélységes gyomrod: Azzal ismét a periszkóp fölé hajolt. A heringraj szanaszét futott, mert delfinek csaptak közéjük, és rafinált köröket leírva kapdosták el őket. Amikor jóllaktak, vidám táncba kezdtek. Kiugráltak a vízből, őrült iramba kergették egymást a hajó alatt. Öröm volt nézni őket. Aztán csaptak kettőt, hármat a farkukkal a víz felszínén ezzel búcsúzva Micheltől, és elszáguldottak. Michel visszament a kormányhoz. Leült a kis asztal mellé, ami be volt nyomorítva a kormányosfülkébe, és feljegyzéseket készített a látottakról. Ekkor érezte először, hogy valaki figyeli.
- Talán egy potyautas - gondolta, és hirtelen visszafordult, de csak egy párszem víz csillogott a lemenő nap fényében. Mikor végzett, meghatározta a helyzetét, majd a tengerészeti térképen megnézte, hogy nem ütközhet-e valamibe, Irányba állította a hajót, és lement a kabinjába. Megsütötte a halat, megette, majd lefeküdt aludni.

Mikor felébredt hajnalban, egy kissé viharosabb volt a tenger. Főzött hát egy csésze kávét, öntött bele egy kis rumot, és felment a kormányhoz. A szél kergette a hullámokat és a hajó ide-oda himbálódzott. Pirkadt. Az égalja narancssárgán égett.
- Hamarosan eláll a szél - gondolta a férfi, és úgy is lett. Mire teljesen felkelt a nap, a szél alábbhagyott. Ám a nap csak halványan sütött a palaszürke felhők mögül. Michel végre ismét leköthette a kormányt, és lement reggelit csinálni. Rántottát készített, majd felment a fedélzetre enni. Nekidőlt a korlátnak, és amúgy a serpenyőből evett, kanállal. A tenger haragos zöld volt, és az enyhe szél, még mindig apró tarajokat fodrozott a tetejére.
- Haragszol rám valamiért? - kérdezte tréfásan a férfi a vízbe bámulva, mire, mintha csak a tengertől kapott volna választ, suttogó hangot hallott:
- Nehmmmmmm - a férfi ismét forgatni kezdte a fejét, de nem látott senkit.
- Agyamra ment máris az egyedüllét? - kérdezte magától, aztán szomorúan leballagott elmosogatni. Majd elővette a borotválkozó szereit, és a kerek kis ablaknak hátat fordítva borotválkozni kezdett. Egyszer csak a tükörből úgy látta, hogy az ablakon egy női arc néz be. A világ legszebb női arca, ám mire megfordult, ismét eltűnt a jelenség. Hatalmasat villámlott, majd a tenger hirtelen tombolni kezdett. Michel alig tudott elvergődni a kormányos kabinig. Úgy érezte, hogy a hajó oldalán át, átcsapó hullámok vasmarokkal kapnak a lába után, és húznák le a mélységbe magukkal.

A szél orkánként tombolt, de még így is kihallotta belőle a férfi, ahogy a víz végigcsapódott a fedélzeten, hogy azt sírja:
- Szeretlek… szeretlek… - Michel bevergődött a kabinba, és bezárta az ajtót. A hullámok ismét felvették a női arc formáját, és könyörgő szemmel fröccsentek szét a kabin ablakán. Michel ezerfelől hallotta:
- Gyere ki… boldoggá teszlek… Szerelmem… Ízleld meg a csókom ízét…
- Nem lehet, megölsz - kiáltotta torkaszakadtából Michel.
- Ne várd meg míg, bemegyek! - sikított a Tenger, és a kis hajót egy hatalmas hullám tetejéről a mélységbe dobta. A férfi gyorsan kikötözte magát. A következő hullám betörte az ablakokat, belemarkolt a férfi karjába, és húzni kezdte magával, de a kötél erősen tartotta. Vad villámok cikáztak az égen, a dörgés egyé olvadt a dühöngő tenger kiáltásaival.

Michel a következő hullám tetejéről vette észre a sziklát. Tudta, hogy vége van. A következő pillanatban a hajó pozdorjává tört alatta, ő pedig csuklóin a szétszakadt kötéllel elsüllyedt a hullámokban. Fuldokolni kezdett, de aztán rájött, hogy kap levegőt. - Biztosan valami légbuborékba kerültem - gondolta, de ekkor meglátta ismét a női arcot. Kék szemek, gyönyörű telt ajak, hullámos haj, mely egybefolyt a tengerrel lassan az alakja is kirajzolódott. Tökéletes keblek, lapos has vékony derék, és hosszú formás láb.
- Az én vendégem vagy - mondta lágy hangon.
- Kivagy Te? - kérdezte Michel, mert még mindig nem hitte el, hogy a tenger játszik vele.
- Én a Tenger vagyok, és beléd szerettem. Gyere, szeress Te is - mondta, és felemelte a sziklára. Körülöttük csitulni látszottak a hullámok. A nap lemenőben volt, de a felhők foszlányain keresztül már sápadt fényét szórta a Hold.

Michel lihegve ült a sziklán. A Tenger átölelte és megcsókolta. Csókja íze sós volt, és forró, mint a gejzírek vize. Aztán simogatni kezdte a férfit, de olyan lágyan, mint ahogyan más asszony sosem tud. Megszabadította kedvesét a maradék ruhájától, és melleit ajánlotta fel játékra. A férfi pedig elvarázsolva a csóktól, kezébe vette az egyforma labdákat. Lágy selyemként olvadtak a kezébe. Egyszerre voltak kemények és puhák, a mellbimbók pedig peckesen meredtek felé. Mikor bekapta őket és nyelve játékba kezdett velük, apró cseppek buggyantak ki belőlük, és Michel visszatért gyermeki öntudatlanságába. A Tenger eltávolodott, majd lehajtotta fejét, és elnyelte a férfi ágaskodó péniszét. Szívta, simogatta, a férfi nyögdécselve remegett, miközben a hullámos hajba markolászott, mikor vágya a tetőpontra hágott, az asszonyi démon széttárta lábait, és ölébe fogatta kedvesét.
- Áhhhhh - sóhajtott fel a férfi, a sosem érzett gyönyörtől. A Tenger hüvelye puhán ölelte körül, és minden mozdulatára ezer rezdüléssel válaszolt. Nem hitte, hogy ez még fokozható, de ahogy az asszony mozgott rajta, egyre mennyeibb érzés fogta el. A boldogságtól egyre gyorsabban zakatolt a szíve. A tenger gyönyörű arca Földöntúli boldogsággal aranyozta be.

Egyszerre teljesültek be. Michel kilövellte ondóját, a Tenger pedig boldogító hullámzással fogatta azt magába. A férfi lihegve kereste kedvese száját. Forrón csókolóztak, aztán Michelen még egyszer végigsöpört a kéj hulláma, és élettelenül hanyatlott a sziklára. A tenger szomorú arccal nézett halott kedvesére. Szeméből könny csordult ki, és a halott arcára cseppentek.
- Miért vagytok ilyen törékenyek? - kérdezte, és elengedte a férfit, aki lassan lebegve szállt a tenger mélye felé, ahol már várták a hatalmas kékség szenvedélyének előző áldozatainak csontjai.

Kérdések magamnak

Kérdések magamnak
Néha belenézek a tükörbe és tanulmányozni kezdem az arcom. Próbálok rájönni arra, hogy mindaz, ami megtörtént velem, az vajon ott van-e rajta. Kutatom az árulkodó jeleket, hátha rájuk bukkanok. Mert akkor elrejthetem őket. Nem akarom, hogy mások lássák, hogy miből váltam, mivé.
„Az ember csak egyet akar, az álmaihoz felnőni... Mire felnő az álmokat, lassan elfelejti…”

Miért van ez így? Miért felejtünk el önmagunk lenni, miközben felnőtté válunk? Ha szembe kéne néznem a 10 évvel ezelőtti önmagammal, akkor nem tudnám mindezt szégyenkezés nélkül megtenni.

Korai én: - Mesélj nekem magunkról! Mivé fogok válni?

Mostani én: - Gyerekekkel fogsz foglalkozni. Azt fogod nekik tanítani, amit te is nagyon szerettél régen. Próbálsz a legjobb lenni. Néha elbuksz. Sokszor elbizonytalanodsz. De azt azért érzed, hogy nem vagy vakvágányon.

Korai én: - A vakvágány nem éppen a legbiztatóbb kifejezés. Úgy fogok felkelni reggelente, hogy igen ez egy új nap? Alig várom, hogy elkezdhessem?

Mostani én: - Leginkább kiszeded magad az ágyból és próbálsz motiválóan fogat mosni. Ezalatt fejben lepörgeted, hogy mennyire lesz húzós a mai napod. Majd megpróbálsz mindent elpakolni, de végül valamit úgyis otthon hagysz.

Korai én: - De azért munka közben megjön a lelkesedésem?

Mostani én: - Vannak jó napok, amikor úgy érzed majd, hogy igen összeállt a kép, minden tiszta és haladunk a kitűzött cél felé. Néha meg, mintha Szibériában tévelyegnénk. Ilyenkor nehéz lelkesedni.

Korai én: - Azt hiszem Szibéria elég messze van a mostani elképzeléseimtől. De ugye mindezek mellett ott lesz nekünk „R”?

Mostani én: - Ami azt illeti, ebben is fog egy kis változás történni. – itt egy pillanatra feszengeni kezdek, azt hiszem ez az eddigi legrosszabb, amit közölnöm kell törékeny énemmel. Látom, ahogyan a kétségbeesés elkezd eluralkodni rajta. A kérdőjelek a szemében szemrehányóan csillognak.

Korai én: - Én mindig is azt hittem, hogy együtt fogunk élni. Azt gondoltam, hogy ott leszünk egymásnak, ha törik, ha szakad. Hogy nincs olyan dolog, ami szétválaszthatna minket.

Mostani én: - Ebben igazad van. Valóban nem létezik semmi, ami minket szétválaszthatna. Hidd el sem az idő, sem a távolság, sem pedig mások nem fognak az utatokba állni. Csupán egy időre meg kell tanulnotok majd, hogy egyedül is ugyanolyan erősek tudtok lenni, mint ketten.

Korai én: - Sosem leszek elég erős. Mondd, meg nekem, hogy sikerült? Lett valami az álmunkból? Vagy azt is elfelejtetted? Egyáltalán érdekel még? – ordított rám elkeseredetten. Nem tudtam, hogy mit feleljek. Törjem össze még jobban? Vagy hazudjak? A felnőttek úgyis mindig ezt teszik, és azt mondják, hogy azért teszik, hogy ne bántsanak meg. Nem. Elmondom az igazat. Tudnia kell.

Mostani én: - Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. De sok ideje nem tudom, hogy hova lettél. Olyan váratlanul tűntél el az életemből. S ami a legrosszabb, hogy elvitted magaddal ezt az álmot.

Korai én: - Soha nem szűntem meg létezni benned. Egy pillanatra sem ingott meg a hitem abban, hogy egy nap eléred majd nekünk, amiről az eldugott kis utcánk kövein álmodoztunk. Erre te elmondod nekem ezt… Egyszerűen utállak. Nem akarok olyanná válni, mint te. Nem akarok te lenni.

Mostani én: - Hidd el, hogy én sem… Én sem