Szerelmi vallomás


Péntek este van. Aludni szeretnék, de nem megy. Tudom, hogyha a vánkosomra hajtom a fejem, és elnyom az álom, akkor a képzelet szárnyán nálad járok majd. Nem vagyok biztos benne, hogy rólad szeretnék álmodni. Az énem egy meggondolatlan része vágyik rá, hogy legalább egy röpke álom erejéig veled legyen. Ez a szelete a lelkemnek csak boldog szeretne lenni egy kicsit. A másik részem hevesen tiltakozik, mert tudja, hogy az álom édessége után az ébredés fájdalmas és keserű lesz. Harcolok magammal. Nem tudom, hogy akarom-e vállalni a másnapi kiábrándultságot és az elhagyatottság érzését. Már most is egyedül érzem magam, magányos vagyok. Arra gondolok, hogy miért nem lehet ez másképp. Másképp... már nem ringatom magam olyan hiú ábrándokba, hogy bárcsak te is éreznéd azt, amit én… A másképp lehetett volna úgy, hogy ne is találkozzunk soha. Ebbe a gondolatba belefacsarodik a szívem. Ó, milyen hálás vagyok azért, hogy megismerhettelek. Örülök minden egyes másodpercnek, amit együtt tölthettem veled. Volt, hogy úgy éreztem, te is picivel többet kezdesz érezni irántam barátságnál. Úgy látszik tévedtem. Most megfizetek az ábrándjaimért. Nekem az is elég, hogyha a barátod lehetek, szeretnék vigyázni rád, óvni minden lépésed, de jeges marokkal szorítja a szívem a tudat, hogy miközben egyetlen karnyújtásnyira vagy, te egy másik lány után vágyódsz. Iszonyatosan fáj, hogy ő nem viszonozza az érzéseidet. Az is megkínozna, hogyha az ő oldalán kellene látnom téged, de ez még rosszabb. Boldoggá szeretnélek tenni, de nem tehetem. Nincs más lehetőségem, minthogy mindig melletted állok, hogyha támaszra van szükséged. Odasétálok az ablakhoz. Gyönyörű csillagos az ég. Akkor is ilyen kellemesen hűvös este volt, mikor átöleltél „úgy”. Szorítottál magadhoz nagyon erősen, éreztem a szíved dobogását. Sohasem felejtem el azt a pillanatot, ott és akkor felcsillant bennem a remény. Nem érezhettem rosszul. Majdnem megcsókoltál, de olyan „ezt nem szabad” pillantással nem tetted meg végül. Már sohasem lehetek boldog? Ha te nem leszel mellettem, akkor nem… Nem tudom többé magamban tartani ezt a tűzáradatot, szétfeszít… Leírom végre, hogy szeretlek, mindennél jobban. Hogy mennyire szeretném megsimogatni az arcod, mennyire szeretnélek magamhoz ölelni. Elmondom neked, mert nem adom fel egykönnyen, nem engedem kisiklani a kezem közül a boldogságom. Hogyha nem is szeretsz úgy, ahogy én szeretném, hogy szeress, akkor is megérte, hogy elmondtam. Megnyugodva fekszem le az ágyamra és gondolatban egy forró csókot lehelek az ajkadra. Csak legyen elég erőm ezt a levelet holnap a táskádba csúsztatni… Ugyanaz a péntek este, csak egy másik szoba, egy másik álmatlanul gubbasztó szerelmessel: Erika… bárcsak itt lennél most velem. Erre gondolok, mikor ezeket a sorokat neked írom. Nem tudok aludni, csak forgolódom. Tudod miért? Mert nem tudok másra gondolni, csak rád. Olyan jó, hogy vagy nekem. Haragszom magamra, hogy eddig milyen vak voltam, nem becsültelek meg eléggé. Te mindig mellettem álltál, akkor is, ha mindenki ellenem fordult. Hozzátok bármikor becsöngethettem, még hajnalban sem dobtál ki, hanem leültettél, és azzal az angyali szelídséggel a szemedben vártad, hogy elpanaszoljam a bánatom. Veled órákig el tudtam beszélgetni, mert mindig volt témánk. Az az este pedig, ami szinte ugyanilyen volt, mint a mai, egyszerűen nem találok rá más kifejezést, mint a csodálatos. Nem tudtam betelni a látványoddal, gyönyörű voltál a mélykék ruhádban. Hosszú fekete hajad lágyan borzolta a szél. Amikor átöleltelek… sohasem éreztem még így. Olyan volt, mintha minden tökéletesség összpontosult volna abban a pillanatban. Ha tudnád, hogy mennyire vágytam rá, hogy megcsókoljalak, de nem tettem. Sajnos. Félek, hogy nem vagyok a számodra más, csak egy nagyon jó barát. Nem vagyok méltó hozzád. Te egy sokkal jobb srácot érdemelnél, de nem tudok parancsolni a szívemnek. Bárcsak engednéd, hogy bearanyozzam az életed. Minden tőlem telhetőt megtennék, hogy boldognak lássalak. Már alig várom, hogy holnap elolvasd a levelemet. De valahol aggódom is, nem tudnám elviselni a tudatot, hogy nem szeretsz. Hogy miért is nem vettelek előbb észre kis hercegnőm? Epekedtem Klári után, amikor te itt voltál egy lépésnyire. Egy lépésnyire angyalkám, Most megteszem azt a kis lépést feléd, a boldogságunk felé. Lehet, hogy már holnap édes csókokkal boríthatom a tested, simogathatom bársonyos bőröd. Egészen megrészegít a tudat. Ha nem viszonzod az érzéseim, én belehalok. Persze el kell fogadnom a döntésed mindenképpen, de összetörök, hogyha nem lehetsz az enyém. Ebben a pillanatban nem tehetek mást, minthogy reménykedek a szerelmedben és gondolok rád. Vajon mit csinálhatsz most? Bizonyára alszol már. Aludj is édesem. Én is így teszek. Holnap valami új, valami felemelő fog elkezdődni, remélem… Szombat: Gábor könnyű szívvel indult a találkozóra. Alig várta már, hogy odaadja a levelét Erikának. Ahogy ácsorgott a cukrászda előtt, többször átfutott az agyán a gondolat, hogy megfutamodik és összetépi a levelet, de nem tudta volna megtenni. Teltek-múltak a percek. Erika sohasem szokott késni, hogyha valami mégis közbejött, akkor telefonált. Gábor nyugtalankodni kezdett, hogy hol lehet a lány. Hiába akarta hívni, a lány mobilja ki volt kapcsolva. Mikor már eltelt fél óra és a lány nem jött, úgy döntött, hogy elsétál hozzájuk. Csak pár utcányira laktak. Hosszú kopogtatás után nyitottak ajtót Gábornak. Erika anyukája állt ott. Gábor meg akarta kérdezni, hogy hol a lány, de megpillantotta a nő arcán legördülő könnycseppeket. – Meghalt. – mondta az asszony. Gábornak mintha el sem jutott volna a tudatáig. – Az nem lehet… Ő… Ő nem halhatott meg… Végül leroskadt a lépcsőre, és ő is sírni kezdett. Erika édesanyja bekísérte a lánya szobájába, és a kezébe nyomta a levelet. A fiú elővette az ő levelét. Erika édesanyja ekkor értette meg, hogy mit jelentettek egymásnak. Átölelte a fiút, aki már csak álmaiban lehetett együtt a szerelmével. „A halál kihívás. Arra int, hogy nem várhatunk tovább, most kell kimondanunk mennyire szeretjük egymást.

A szerelmes Tenger


Michel felugrott a fedélzetre. És kikiáltott a kikötői fiúnak, hogy oldja el a kötelet. Tudós volt. Na, nem tenger kutató, de a vizek világával foglalkozott. A nagybátyjától örökölte a hajót. Halász volt a nagybátyja a nyugati partokon, Franciaországban. Michelnek nem kis összegébe került, amíg a hajót átszállítatta a Földközi tengerre, és átalakítatta tengerkutatóvá. A rengeteg kiadásért, és fáradságért, most kárpótolta a gyönyörű idő. A délutáni dagállyal akart kifutni. Megindult hát a nyíltvíz felé. A víz tükörsima volt. Michel boldogan itta magába a sós levegőt. Fél keze a kormánykeréken volt. A motor kellemes hangon duruzsolt. Michel idén volt harminchárom éves. Magas volt, és napbarnított. Görög arcéle, és göndör, szőkésbarna haja vonzotta a nőket. Nem is hagyta ki a lehetőséget, ám az igazi szerelme a tenger volt. Boldogság fogta el, attól a szabadság érzéstől, ami akkor fogta el, amikor már nem látta a partot a nyílttengerről. Most is már csak egy apró csíknak látszott a part. A sirályok rikoltozva keringtek a hajó körül, le, lecsapva egy-egy halrajra. Michel bekötötte a kormányt, aztán kiment a hajó baloldalához, és leengedte a periszkópot a tengerbe, olyan kétszáz méterre. Csodálatos látvány tárult elébe. Valóban egy hatalmas hering raj kellős közepén utazott. Testük meg, megcsillant a napsütésben. Hullámoztak oda, vissza, hogy az esetleges ragadozókat megtévesszék. - No, akkor nekem is lesz vacsorám - mosolygott Michel, és leeresztette a halászhálót. Pár perc, és visszahúzta. A hálóban vagy száz hal fickándozott. A férfi kiszedett ötöt, és a többit visszaborította oda, ahonnan jöttek. Az öt halat agyoncsapkodta, majd átvitte őket a hajó elejére. Éles kése vajként metszette fel a halak bőrét. A belsőségeket a vízbe dobta, mire a sirályok éktelen veszekedéssel csaptak le rájuk, és falták fel az ingyen ebédet. Hamarosan egy csomó halszelet sorakozott a feldolgozó asztalon. Michel lement a kajütbe, és nejlonzacskókért, és kiadagolta a halakat, aztán levitte őket a fagyasztóba. A vacsorának valót, természetesen a mosogatóba rakta, aztán felment ismét a fedélzetre. A feldolgozó asztalra tengervizet mert, és jól lesikálta. Szerette a rendet. - Milyen bőkezű vagy, mindent megadtál - kiáltott a víz felé, aztán huncut mosollyal mondta - Na akkor lássuk, hogy még mit rejt a mélységes gyomrod: Azzal ismét a periszkóp fölé hajolt. A heringraj szanaszét futott, mert delfinek csaptak közéjük, és rafinált köröket leírva kapdosták el őket. Amikor jóllaktak, vidám táncba kezdtek. Kiugráltak a vízből, őrült iramba kergették egymást a hajó alatt. Öröm volt nézni őket. Aztán csaptak kettőt, hármat a farkukkal a víz felszínén ezzel búcsúzva Micheltől, és elszáguldottak. Michel visszament a kormányhoz. Leült a kis asztal mellé, ami be volt nyomorítva a kormányosfülkébe, és feljegyzéseket készített a látottakról. Ekkor érezte először, hogy valaki figyeli. - Talán egy potyautas - gondolta, és hirtelen visszafordult, de csak egy párszem víz csillogott a lemenő nap fényében. Mikor végzett, meghatározta a helyzetét, majd a tengerészeti térképen megnézte, hogy nem ütközhet-e valamibe, Irányba állította a hajót, és lement a kabinjába. Megsütötte a halat, megette, majd lefeküdt aludni. Mikor felébredt hajnalban, egy kissé viharosabb volt a tenger. Főzött hát egy csésze kávét, öntött bele egy kis rumot, és felment a kormányhoz. A szél kergette a hullámokat és a hajó ide-oda himbálódzott. Pirkadt. Az égalja narancssárgán égett. - Hamarosan eláll a szél - gondolta a férfi, és úgy is lett. Mire teljesen felkelt a nap, a szél alábbhagyott. Ám a nap csak halványan sütött a palaszürke felhők mögül. Michel végre ismét leköthette a kormányt, és lement reggelit csinálni. Rántottát készített, majd felment a fedélzetre enni. Nekidőlt a korlátnak, és amúgy a serpenyőből evett, kanállal. A tenger haragos zöld volt, és az enyhe szél, még mindig apró tarajokat fodrozott a tetejére. - Haragszol rám valamiért? - kérdezte tréfásan a férfi a vízbe bámulva, mire, mintha csak a tengertől kapott volna választ, suttogó hangot hallott: - Nehmmmmmm - a férfi ismét forgatni kezdte a fejét, de nem látott senkit. - Agyamra ment máris az egyedüllét? - kérdezte magától, aztán szomorúan leballagott elmosogatni. Majd elővette a borotválkozó szereit, és a kerek kis ablaknak hátat fordítva borotválkozni kezdett. Egyszer csak a tükörből úgy látta, hogy az ablakon egy női arc néz be. A világ legszebb női arca, ám mire megfordult, ismét eltűnt a jelenség. Hatalmasat villámlott, majd a tenger hirtelen tombolni kezdett. Michel alig tudott elvergődni a kormányos kabinig. Úgy érezte, hogy a hajó oldalán át, átcsapó hullámok vasmarokkal kapnak a lába után, és húznák le a mélységbe magukkal. A szél orkánként tombolt, de még így is kihallotta belőle a férfi, ahogy a víz végigcsapódott a fedélzeten, hogy azt sírja: - Szeretlek… szeretlek… - Michel bevergődött a kabinba, és bezárta az ajtót. A hullámok ismét felvették a női arc formáját, és könyörgő szemmel fröccsentek szét a kabin ablakán. Michel ezerfelől hallotta: - Gyere ki… boldoggá teszlek… Szerelmem… Ízleld meg a csókom ízét… - Nem lehet, megölsz - kiáltotta torkaszakadtából Michel. - Ne várd meg míg, bemegyek! - sikított a Tenger, és a kis hajót egy hatalmas hullám tetejéről a mélységbe dobta. A férfi gyorsan kikötözte magát. A következő hullám betörte az ablakokat, belemarkolt a férfi karjába, és húzni kezdte magával, de a kötél erősen tartotta. Vad villámok cikáztak az égen, a dörgés egyé olvadt a dühöngő tenger kiáltásaival. Michel a következő hullám tetejéről vette észre a sziklát. Tudta, hogy vége van. A következő pillanatban a hajó pozdorjává tört alatta, ő pedig csuklóin a szétszakadt kötéllel elsüllyedt a hullámokban. Fuldokolni kezdett, de aztán rájött, hogy kap levegőt. - Biztosan valami légbuborékba kerültem - gondolta, de ekkor meglátta ismét a női arcot. Kék szemek, gyönyörű telt ajak, hullámos haj, mely egybefolyt a tengerrel lassan az alakja is kirajzolódott. Tökéletes keblek, lapos has vékony derék, és hosszú formás láb. - Az én vendégem vagy - mondta lágy hangon. - Kivagy Te? - kérdezte Michel, mert még mindig nem hitte el, hogy a tenger játszik vele. - Én a Tenger vagyok, és beléd szerettem. Gyere, szeress Te is - mondta, és felemelte a sziklára. Körülöttük csitulni látszottak a hullámok. A nap lemenőben volt, de a felhők foszlányain keresztül már sápadt fényét szórta a Hold. Michel lihegve ült a sziklán. A Tenger átölelte és megcsókolta. Csókja íze sós volt, és forró, mint a gejzírek vize. Aztán simogatni kezdte a férfit, de olyan lágyan, mint ahogyan más asszony sosem tud. Megszabadította kedvesét a maradék ruhájától, és melleit ajánlotta fel játékra. A férfi pedig elvarázsolva a csóktól, kezébe vette az egyforma labdákat. Lágy selyemként olvadtak a kezébe. Egyszerre voltak kemények és puhák, a mellbimbók pedig peckesen meredtek felé. Mikor bekapta őket és nyelve játékba kezdett velük, apró cseppek buggyantak ki belőlük, és Michel visszatért gyermeki öntudatlanságába. A Tenger eltávolodott, majd lehajtotta fejét, és elnyelte a férfi ágaskodó péniszét. Szívta, simogatta, a férfi nyögdécselve remegett, miközben a hullámos hajba markolászott, mikor vágya a tetőpontra hágott, az asszonyi démon széttárta lábait, és ölébe fogatta kedvesét. - Áhhhhh - sóhajtott fel a férfi, a sosem érzett gyönyörtől. A Tenger hüvelye puhán ölelte körül, és minden mozdulatára ezer rezdüléssel válaszolt. Nem hitte, hogy ez még fokozható, de ahogy az asszony mozgott rajta, egyre mennyeibb érzés fogta el. A boldogságtól egyre gyorsabban zakatolt a szíve. A tenger gyönyörű arca Földöntúli boldogsággal aranyozta be. Egyszerre teljesültek be. Michel kilövellte ondóját, a Tenger pedig boldogító hullámzással fogatta azt magába. A férfi lihegve kereste kedvese száját. Forrón csókolóztak, aztán Michelen még egyszer végigsöpört a kéj hulláma, és élettelenül hanyatlott a sziklára. A tenger szomorú arccal nézett halott kedvesére. Szeméből könny csordult ki, és a halott arcára cseppentek. - Miért vagytok ilyen törékenyek? - kérdezte, és elengedte a férfit, aki lassan lebegve szállt a tenger mélye felé, ahol már várták a hatalmas kékség szenvedélyének előző áldozatainak csontjai.

Légy az enyém


*Reggel 8:10* Uhh basszus, elkések az iskolából, bár annyira nincs kedvem bemenni és amúgy sem készülnék el időben, szóval inkább itthon maradok. Veszek egy jó kis forró fürdőt, majd bekapok valamit reggelire. A nevelő anyám nem rég ment el dolgozni, viszont tudja milyen nehéz nekem az iskolában, hogy folyamatosan piszkálnak. Remélem meg fogja érteni, hogy ma nem mentem be az órákra. *Fürdés és reggelizés után* Azon gondolkozom hogy mit csin.. *Miközben kimondhattam volna a kutyám, Joe a fejét nyomta hozzám, hogy simogatást kér* Hé! *Elkezdtem simogatni és vakargatni a füle tövét, úgy tűnt tetszik neki, majd egy pillanat múlva csöngettek. Megnéztem, majd szomorúan láttam, hogy az iskolám emberei. Biztosan azért jöttek, hogy megkérdezzék a nevelőanyám miért nem vagyok ma iskolában. Gondolkozom mit kellene tennem, ki is eszeltem gyorsan egy tervet, majd kinyitottam az ajtót* Jó reggelt! -Mondtam kissé félénken. *Ők csak biccentettek a fejükkel, mintha ugyanezt mondták volna, majd feltették a kérdést* - Kisasszony, megkérdezhetnénk, hogy a mai napon miért nincs iskolában? - kérdezték mérges arcot vágva. - Ami azt illeti, nem éreztem jól magam és a nevelő anyám pedig hamar elment dolgozni. - mondtam. - Kisasszony tudja, ez nem így működik, igazolás kellene. - mondták határozottan. - Rendben, nemsokára odaadom az igazolást, csak még ma nem vagyok olyan állapotban, hogy elmenjek egy orvoshoz. - mondtam. - Rendben. - mondták határozottan. *Majd elmentek* *18:45* *Miközben a kutyámat Joe-t sétáltattam egy közeli parkban, a nevemet hallottam egy kedvesen csengő hangtól. Mivel ebben az iskolában új voltam, ezért nem gondoltam volna, hogy valaki még is tudja a nevem. Egy velem egykorú fiú volt az, valószínűsítem valamelyik osztálytársam lehetett. Barna haj, kék szemek, stb..innen azért könnyű volt felismerni, hogy ez a legmenőbb srác a suliban, akit nevezetesen Kerimnek hívtak, így hát gondoltam köszönök neki* - Szia Kerim! - mondtam kissé nagyobb hanggal. *de eközben a kutyám egy hatalmasat rántott rajtam oly annyira, hogy a földre kerültem, ez által leszégyenültem a suli legcukibb pasija előtt eközben odaszaladt hozzám* - Szia! Minden rendben? Nem esett bajod? - kérdezte aggodalmasan majd felsegített. - Semmi bajom. - mondtam. - Azon gondolkoztam, hogy holnap elmehetnénk ketten moziba. Benne vagy? - kérdezte. Nagy nehezen kiböktem, hogy "Igen benne vagyok". - Akkor holnap. - mondta, majd elment. *22:00* *Alig bírok aludni, mivel furcsa hangokat hallok, kulcshangot és ajtó nyikorgásokat, a nevelő anyám éjfél fele jön, úgyhogy ez 100%, hogy nem ő, de vajon akkor ki lehet? Gyorsan bebújtam a takaró alá és azon gondolkoztam mit kellene most tennem*

Perverz vers 18+


Indul már a traktor, kinyílott a búza Pista bácsi a szomszédban a Marikát húzza. Nagyban megy a szex, izzik a vibrátor, Egyszer jön a hang a szomszéd szobából… Kati néni jött haza, nyitotta az ajtót, Meglepődött azon, amit akkor látott. Fogta magát, kirohant a lakásból, S azt kiáltotta: vajon jó jön ki a hármasból? Visszament a házba, nekivetkőzött, S kérdezte: egy férfi elbír két nőt? Gondolt egyet Pista: ha elkezdtük, mért ne? S verte tovább dákóját, ‘hegyesre‘, keményre. Részletekről nem mesélek, azok nagyon durvák, Mari és a Kati néni szoptak, mint a kurvák. Pista bácsi örült ennek, mert jó volt a vad szex, Sose volt még ilyen jó az ágyban semelyik ex. Pista bácsi így szólt: ez remek volt és élvezetes, De hívjátok a Pirit, mert sokkal jobb az édes négyes. Piri átjött, vetkőzött, mert benne volt a buliban, Ötös tanuló lett volna dugásból a suliban. Nagyban megy a játék, mindenki izgatott Egyszer csak hallják, a postás kopogtatott. Bevették őt is, hadd menjen az ötös, Hisz Pista bácsinak sok volt 3x2 csöcs. Pista bácsi elfáradt, lelankadt a farka, Gondolt egyet, s lehuppant a talajra. Észrevették a nők, s elment a kedvük, Mert a szex csak úgy jó: Pista bával együtt… Összeszedték magukat, elindultak haza, Csak a postás volt az, kinek állt a fasza. Egyesével mentek, megköszöntek mindent, Adatokat adtak: nevet, számot, címet. Tovább nem folytatom, itt az idő aludni, A postás is elment a szoliba barnulni. Talált ott sok jó nőt, mindbe beleverte, De a történetnek itt és most lesz vége.